Eszközbérlés, avagy HomeTrainingre fel!

Mint ismeretes, szerdától határozatlan ideig a Thor Gym hálózat valamennyi tagja az Online térben tartja edzéseit, igyekszünk ugyanabban az ütemben és szakmaiságban szolgáltatni a részetekre, alkalmazkodva a kialakult helyzethez. Az érvényes bérlettel rendelkező vendégeink automatikusan áttérhetnek az HT edzéstípusra. A most érvényes bérletek lejártával pedig a HomeTraining Havi bérlet 10.000.- forintos áron lesz elérhető átutalásos formában. Bevételeink nagy részét elveszítjük és bár mindegyik termünk rendelkezik tartalékkal, de egy elhúzódó válság komoly terhet ró vállalkozásunkra. A HomeTraining Akcióterv az edzőket és a termet is szolgálja, hogy a koronavírus járvány végeztével ott folytathassuk, ahol ma abbahagytuk. Kedves Vendégeink, Barátaink, Edzéstársaink! Nagyon reméljük,...

Bezárunk, de maradjunk együtt!

Kedves Vendégeink!   Termeinket, a kialakult járványügyi helyzet miatti törvénykezések miatt, előre nem látható időre bezárjuk! Bízunk abban, hogy az élet mielőbb visszakerül a normális kerékvágásba! Addig is Home Training-re fel! A korábbi bezárásból tanulva, de az alapján a tulajdonosokkal, edzőinkkel egyetértésben, olyan bérletmentő csomagot találtunk ki, amellyel a legkorrektebben járhatunk el felétek. Bízva abban, hogy mielőbb újra kinyithatunk, mert hosszabb távon termeink jövőbeni működése kerül végleg veszélybe. Mik a lehetőségek? Home Training Bérlet Ezt a bérletfajtát kimondottan arra az átmeneti időszakra hoztuk létre, ameddig a járványügyi helyzet miatt termeink zárva tartanak. Erre az időszakra az edzéseket az online térben...

Mozgásterápiás folyamat

Hogy néz ki egy komplex szemléletű mozgásterápiás folyamat a Recovery Zone legfiatalabb tagjának, Raffai Peti szemszögéből? Mi az ami a színfalak mögött játszódik?  Peti egy igen alapos esettanulmányt közölt, természetesen név nélkül, amelyben láthatjátok, hogy milyen szempontok mentén kell felépíteni egy rehabilitációs folyamatot.  Derékfájdalom- sérvesedés Az alany nő, 45 éves, 95 kg (jelenleg 82kg), 168cm magas, endo-mezomorf testalkat. Tünetei: Ülve, zsibbadó érzése volt a piriformis környékén lokálisan, valamint az alsó végtagba sugárzó, egy oldalra lokalizálódó tipikus idegi érintettségre utaló tünet. – Volt olyan, hogy nem tudott felállni a székből magától. – Csípő ízületének mozgástartománya beszűkült. – Izom fájdalom a gluteusok...

THOR CUP 2020

2020.12.05. THOR CUP Egyéni háziverseny 2020.12.05. Helyszín: Thor Gym Újbuda – 1116. Budapest, Nándorfejérvári út 40./A Immáron nyolcadik alkalommal csaphatnak össze a kompetitív hölgyek és urak a Thor Legfittebb embere címért. Azonban ebben az évben picit színesítjük az eseményt, hiszen a feladatkörök közepette a TightHold streetworkout kupa döntőjét is megrendezik Szarka Ákosék, mely látványos programnak ígérkezik, így a nézők és szurkolók megcsodálhatják a srácok gimnasztikus képességeit. Az eredményhirdetést megelőzően pedig az éves Animal Flow találkozó szolgáltat látványos és érdekes kikapcsoldást, ahol egy meglepetés koreográfiát is láthattok Nagy Dani vezetésével. Visszatérve a Thor kupára: Idén is, ahogy a hagyomány és a tudomány...

Október 23

Október végén egy hosszúhétvége érkezik, hiszen 23-a pénteki napra esik. Az edzéseitek természetesen nem maradhatnak el, így mi is várunk Titeket! Budapesten a termeink az alábbiak szerint tartanak nyitva: Thor Gym ÚJBUDA: Normál nyitva tartás (P: 6:00-22:30, Sz-V: 8:00-20:00) Thor Gym ZUGLÓ: (P: 6:00-22:30, Sz: 8:00-14:00, V: Zárva) Thor Gym ÓBUDA: (P: 8:00-14:00, Sz: 8:00-14:00, V: Zárva) Thor Gym BUDAÖRS: (P: 15:00-21:00, Sz: 10:00-14:00, V: Zárva) FunXional Gym, SAVOYA: (P: 15:00-21:00, Sz: 08:00-20:00, V: Zárva)     Csoportos edzéseket illetően egyeztessetek edzőtökkel!

Hatósági szabályok

Kedves Vendégeink! Ahogyan azt tudjátok az edzőtermeinkben is érvényesek bizonyos szabályok. Egyértelmű, hogy ezek államilag meghatározott kikötések, melyek sok helyen, bizonyos termekben szinte logikátlannak tűnnek, azonban ezeket NEM MI határoztuk meg. Mindezek ellenére a betartásért mi vagyunk felelősek, így amennyiben ellenőrzés történik, akkor nem fogják figyelembe venni a logikát és a józan paraszti ész által diktált következetességet, hanem az érvényes szabályok alapján bírálnak. Nyilván egy egységes szabályt nekik is kellett hozni és nem számolhatnak a különböző felépítésekkel. Ennek értelmében hatványozottan kérünk titeket a következőkre: Belépés előtt vegyétek fel a maszkot (sajnos akkor is, ha csupán pár méter erejáig lesz rajtatok....

Hétfőtől a Savoya parkban várunk edzeni

A Savoya Parkban található Funxional Gym edzőterem vezetősége is úgy döntött, hogy igazodva a Hf3 szövetség ajánlásához, megkezdi a terem nyitását! Mivel a vírushelyzet előtt nem sokkal nyitottuk meg a termet, ezért nem kell tartanod tömegtől! Így ha egy biztonságos és nem zsúfolt edzőtermet preferálsz, nálunk a helyed! A Funxional Gym nyitási időpontja: Május 11. hétfő Az első héten még csupán „open gym” jelleggel használhatjátok a termet, azonban május 18-től már a csoportos edzések is elindulnak majd! További fontos információk: Mindenkinek, aki nem vette igénybe a HomeTraining programot, annak a bérlet vásárlása (amennyiben nem napijeggyel jössz edzeni) kötelező lesz! A...

Mentális egészségvédelem – Praktikák otthonra a bezártság napjaiban

A karantén első időszakra hajlamosak lehetünk ajándékként, kellemes és egyben megérdemelt pihenőként tekinteni. Nyári szünet, egy hosszú háromnapos hétvége. Ebben a szakaszban élvezetes az otthonlét, utolérhetjük magunkat és kipihenhetjük a fáradalmakat. De mindez idővel változik… A második szakaszban általánossá válik a helyzet, nincs már meg az újdonság öröme, de még mindig kellemesen és hatékonyan tudjuk tölteni a mindennapokat. A harmadik esetleges etap lehet a kellemetlenebb oldala a kialakult helyzetnek: ekkor enyhébb, vagy súlyosabb formában jelenhetnek meg a hangulatunkban, gondolatainkban negatív formák. Mindezért kiemelten fontos a napi és heti rutin alapos megtervezése. Mikor kelünk, mettől meddig dolgozunk, mikor végezzük a létfentartáshoz szükséges teendőket...

A mozgás Gyógyszer – Online Beavatás program

Az ember az évezredek során úgy lett tervezve, hogy egész nap tegyen a túlélésért. Vadászott, halászott, később földet művelt, gyalogolt, lovagolt, mosott, főzött. Az elmúlt 100 évben viszont a civilizáció fejlődése más irányt mutatott fajunknak. Ennek megvannak az előnyei, amelyeket a mindennapjainkban élvezhetünk. De emellett megjelennek káros hatásai is… Mostmár világméretű jelenségről beszélhetünk, az ülő-életmód, népegészségügyi probléma. Amely hozzájárul olyan krónikus betegségek kialakulásához, mint a súlyosbodás, szívbetegségek, cukorbetegség, magas vérnyomás, mozgásszervi megbetegedések, rosszindulatú daganatok, depresszió. Ezek befolyásolják életünket. Lehet, hogy az elmúlt 100 évben folyamatosan növekedett a várható élettartam, de van ennél egy fontosabb mutató is.  A várható egészségben megélt...

HomeTraining – maradj otthon, de maradj velünk!

Kedves Vendégeink! Eljött a pillanat, hogy a társadalmi felelősségvállalás jegyében, a Ti és a Mi egészségünk érdekében, a Thor Gym Hálózat átmenetileg bezárja kapuit. DE… E vészterhes időben se tehetjük meg, hogy teljeskörűen eltűnjünk az életetekből. Az immunrendszerünk és a mentális egészségünk érdekében most még fontosabb, hogy fizikailag aktív életet éljünk. Ahogy azt jól tudjuk, edzeni muszáj. Mindezért talán jobb kifejezés az ÁTALAKULUNK szóhasználat. A következő időszakban életre hívjuk a #HomeTraining Akciótervet, csatlakozva a #maradjotthon, #stayhome kezdeményezésekhez. A szakmai tartalmat edzőink, Tanos Bálint vezetésével dolgozták ki, tesztelték. 2020.03.17. Kedden a Thor GYM-ek mindegyike határozatlan időre bezárja kapuit. Ezen a keddi...