Thor Gála Jelöltek

Milyen díjak lesznek? Ezeket milyen jelölési, illetve szavazási rendszerben álmodtuk meg?

Thor Gála díjai és kiválasztási / szavazási rendszere:

  • Spirit of Thor… (Újbuda, Zugló, Óbuda, Veres, Batta, Fehérvár, Debrecen, Csepel, FunXional Gym): minden terem életében vannak olyan egyéniségek, akik többletet tesznek a közösség kis „kosárkájába”. Akik jelleme, önzetlensége, sporttársi odaadása, bajtársiassága, vagy éppen közösségépítő lelkesedésük kiemeli őket. Akiket mindenki ismer, s ami fontosabb szeret a teremben. Központi személyiségek. Ebből a szempontból pedig (e díjat illetően) nem a versenyeken elért eredmény, vagy éppen szakmai érdeklődés számít, hanem azok az értékek, melyekkel a Thor közössége örömmel és büszkén azonosul.

A „Spirit” díjak jelöltjeit a héten ismerhetitek meg, s a közönség szavazatai alapján kerül majd kihirdetésre a győztes.

  •  Az év edzője: Ez a díj az, amire minden edzőnk vágyik, s amely felelősséggel jár, hiszen egy ilyen kivételes edzői gárdából elnyerni egy elismerést óriási dolog.

Idén ez szakmai különdíj lesz, melyet az elmúlt év teljesítménye alapján a vezetőség ad át az arra leginkább méltó edzőnek. Nehéz dolguk lesz, hiszen remek kollégákkal dolgozhatunk együtt.

  •  Az év pultosa: Nagyon fontos láncszemek a Thor életében a pultosok, akik fogadják a nagyérdeműt. Meglátjuk, hogy a 2022-es évben ki volt az, aki kiemelkedő hozzáállásával kiérdemelte az elismerést!
  • Hammer of Thor: Itt azt szeretnénk kiemelni, aki a sportteljesítménye, versenyzői attitűdje alapján méltó példakép lehet bárki számára. Aki, ha bármely versenyen elindul, akkor nyugodtak lehetünk, hogy ő képviseli a Thor Gym-et. Akire valóban azt mondhatjuk: Ő Thor kalapácsa: ha oda kell csapni, akkor biztosak lehetünk abban, hogy mennydörgés várható!

A vezetőség, a back office és a szakmai vezető döntése alapján állítunk jelöltek, akik közül a közönség választja majd meg a díj nyertesét.

  • A Thor legfittebb embere: Ez az egy díj, melyet nem szavazás, hanem egyetlen objektív tényező alapján vehet majd át a győztes. Hiszen minden esztendőben megrendezzük a Thor kupát, mely verseny során összemérhetik erejüket a Thorosok, s a verseny végére kiderült, hogy ki a legjobb.

 

 

 

JELÖLTEK LISTÁI

 

Spirit Of funXional Gym:

Deli Kinga
Rezsi IRONBOX órái pár éves korom óta az életem részei, édesanyám vitt le először hozzá, amíg ő edzett én szívtam magamba a tudást és figyeltem a földön játszva. A több mint 20 éves sport ismeretségből már baráti kapcsolat lett, az edzőtársaim az életem részei és imádom ahogy esténként motiváljuk egymást egy nehéz nap után. A sport belefonódott a hétköznapjaimba, első helyen áll hiszen a munkámat mindig az edzések köré igazítom. Az online órákon való rendszeres részvételt is tartom így a heti 5 IRONBOX sosem marad ki! ✊🏼
A rendszeres sport (főleg csapatban) mindig is az életemhez tartozott és sosem tervezem abbahagyni mert világ legjobb érzése fejlődni, tanulni és saját korlátait megugrani,főleg ha ezt egy szuper támogató közösségben tehetem ❣️
Csizmadia János
„Anno egy szimpatikus Thor Gym hirdetés vett rá, hogy kipróbáljam a csoportos edzést, a funkcionális mozgás alapjait. Nem gondoltam túl a dolgokat, az edzőnek mondtam is, hogy 2-3 hónapig fogok járni ahogy ismerem magamat. Ez volt szinte kerek két éve. Pár hétre, hogy elkezdtem járni jött a Covid és az online edzések világa. Valami megfogott az egészben, az edző irtó lelkes volt és a többiek is nagyon szimpik voltak, így mindig vártam az edzéseket, valahogy kibekkeltük az egészet. Lerakódtak a közösség alapjai, egymást húztuk az edzésekre, jössz, szerdán, jössz pénteken? Ma már egy csapatban edzek és a közösséggel együtt mi is „formálódunk” 😊
Üveges Gergely
Gergő nemcsak azért érdemli meg a Spirit of Thor díjat, mert egy kezemen meg tudom számolni, tavaly mennyi edzést hagyott ki; bár bő 150 alkalomból ez is megsüvegelendő. Elsősorban azért érdemli meg, mert azt már nem tudom megszámolni egy kezemen, mennyi embert indított el a rendszeres testmozgás és az egészséges életmód felé azzal, hogy meginvitálta őket a terembe, és azóta is példát mutat nekik – is – kitartásból és lelkesedésből. Ráadásul mindig, mindenkihez van egy jó szava, és megvan az a képessége, hogy egy jól helyezett poénnal át tudja billenteni a gárdát a holtpontokon.

HAMMER of THOR:

Antal Adrián

 

Adrián már évek óta meghatározó tagja a PredaThors közösségnek és az egész Thor Gym-nek. Mindenkihez van egy kedves, bíztató szava, a közösségünk motorja. 2021, kijelenthető, hogy az ő éve volt. Júniusban megnyerte az év első versenyét, a nagyszabású RoofTop Challenge-t, óriási büszkeséget hozva a közösségünkre és a teremre. Augusztus legvégén teljesítette az állóképességi versenyek csúcsát, a Spartan Ultrát. Novemberben az a megtiszteltetés érte, hogy Magyarországot képviselhette az IFBB Funkcionális Fitnesz Világbajnokságán, amit vegyes-párosban egy bronz éremmel, míg egyéniben egy előkelő 6. helyezéssel hálált meg. Decemberben a Thor Cup-on 5. helyezést ért el, hajszállal lecsúszva a dobogóról. Ami pedig ezeknél is fontosabb, 2021 folyamán apuka lett. Amennyiben Adriánra voksolsz, rettentő jó és megérdemelt helyre kerülne a Hammer of Thor díja.

Somogyi Gergely

Gergő egy szerény, csendes, alázatos srác. Hozzáállása, akaratereje, kitartása és szorgalma beszél helyette. 2021-ben az a megtiszteltetés érte, hogy Magyarországot képviselhette az IFBB Fitnesz Világbajnokságán. Férfi-párosban bronzéremmel hálálta meg a bizalmat, míg egyéniben a legjobb magyar helyezést érte el, a pontszerző 5. pozíciójával. Az év legvégén megrendezésre kerülő Thor Cup-on a saját vendégeink közül a legjobb helyezést érte el, 2. lett. Amennyiben a legeredményesebb sportolónk keressük 2021-ben, akkor talán Gergő érdemelné meg leginkább ezt a díjat. A szavazatod ennek fényében a legjobb helyre kerülne. “Aki, ha bármely versenyen elindul, akkor nyugodtak lehetünk, hogy ő képviseli a Thor Gym-et.”

Rafai Ramón

Aligha kell bemutatni, igazi Thoros arc!
Versenyeken nyújtott teljesítménye, az elkötelezett edzésmunka szempontjából igazi Hammer of Thor, aki látta már tudja!
Ő az aki a Thor Cup-on elölguggol párat a 140-be, vagy úgy meghajtja az Airbike-ot, hogy elszakad a lánc…(tényleg megtörtént)
Ő tényleg kiérdemli a Hammer of Thor címet!!!

AZ ÉV EDZŐJE: A Thor Gym összes edzőjére tudsz szavazni, azonban a szavazatok 33%-ban számítanak a pontszámításnál, a maradék 33-33%-ot a szakmai mutatók, valamint a back office szavazatok teszik ki.

THOR legfittebb embere: A Thor Cup győztesei vehetik át, vagyis Tarcsa Edina és Batyik Róbert

AZ ÉV PULTOSA:

Kónya Detti – Zugló és Újbuda

Szalkó Dóri – Óbuda

Molnár Ivett – Újbuda

Szemes Dominika – Zugló

Unger Vanda – Zugló

Filakovszki Hajnal – funXional Gym Savoya

 

 

 

 

A jelöltek bemutatását jövő héten a facebook oldalainkon követhetitek figyelemmel!

Szavazni pedig már tudtok is az alábbi linkeken keresztül Február 20-ig:

 

Jelöltek bemutatása és a SZAVAZÓLAPOK:

 

NE FELEDJÉTEK! Early Bird jegyeket február 10-ig tudjátok beszerezni!